Csúszásmentes ABRAFOL zsákok a pelletgyártásban

Az ABRAFOL zsákok kifejlesztése során nagy hangsúlyt fektettünk a minél szélesebb körű ipari felhasználhatóságra. Számos iparág mellett a pelletgyártásban, illetve csomagolásban tapasztalunk folyamatosan növekvő felhasználási potenciált, úgy a nyugat- európai, mint a hazai piaci szereplők körében.

Miért érdemes ABRAFOL zsákokat használni a pelletgyártás során?

Ismert, hogy a pelletgyártás során, az amúgy is csúszós PE zsákok a keletkező finom por hatására, csak plusz technológiák (sztreccsfóliázás, pántolás) bevonásával képesek feladatuk ellátására. A gyártási tapasztalatok szerint így is sok kompromisszummal járnak az említett megoldások.
A rakat saját tehetetlenségéből adódóan, a viszonylag rugalmas sztreccsfólia hajlamos a megnyúlásra, ami a deformálódás révén, nehezíti az optimális raktér-kihasználtságot.
A pántolás gyakran lelazul, köszönhetően annak, hogy az anyagmozgatás során a pellet tömörödik. Ez ismételten deformált, hasas rakatokat eredményez, melyek a közúti szállítás során fellépő rakfelület-csavarodások következtében dörzsölik egymást, gyakran idézve elő a zsákok kidörzsölődését, kiszakadását. Ez reklamációkhoz, kimutatható veszteséghez vezet, melynek aránya számítások szerint 1.5-2%.

Kiszámolta már, mennyi sztreccsfóliát használ fel zsákonként? Ha kézzel csomagol, akkor ez minimum 8 Ft/zsák-ba, ha géppel, akkor 5 Ft/zsák-ba kerül! Meglepően sok, igaz? Számoljon csak utána! Pedig az egységrakományok még így is katasztrófálisan néznek ki.

Ezek a problémák 100%-ban kiküszöbölhetőek az ABRAFOL zsákok használatával, úgy, hogy az eddigi plusz technológiákat is mellőzhetjük a csomagolás, anyagmozgatás és raktározás során! Nézze meg kisfilmünket, mely valós, pelletgyári körülmények között mutatja be az ABRAFOL csúszásmentes zsákok használatát a töltéstől a rakatképzésen át egészen a szállításig! A filmen látható, hogy a sztreccselési munkafázis elhagyásával is 100%-ban stabil marad a rakat.

 
 

Hogyan működnek az ABRAFOL zsákok?

Az ABRAFOL zsákok működése egyszerű alapgondolatot követ: csomagoljunk olyan zsákba, amely önmagában képes megakadályozni az egymáson való elmozdulást.

Az így megrakott raklap a rakodás és szállítás során végig stabil marad, zsugorsapka vagy sztreccsfólia használata nélkül is.

Az ABRAFOL zsákok csúszásmentességét azok a pici kiemelkedések eredményezik, amivel az anyag külső felülete érdesítve van. Emellett a zsákok egyik oldalára egy vékony nem szőtt textília (vlies) csík van laminálva.

Ha egy ABRAFOL zsákot a textillel laminált oldalával lefektetünk egy másik érdesített oldalára, olyan erős belső kapcsolódás alakul ki, amely az egész rendszert nagyon stabillá teszi. Ez a kötés még akkor is erős marad, ha a zsákokat jelentős rázkódás, vagy akár 30 fokos dőlés is éri, mint amilyen a raklapok targoncázása vagy teherautóval történő szállítása közben keletkezik.

Mivel a zsákok között nincs ragasztó, ezért azokat merőleges irányban könnyen leemelhetjük egymásról, így a zsákok kézzel újra átrakodhatók.

A rendszer extrém körülmények között is tökéletesen működik, lehet a műanyag zsák felülete akár poros is.

Úgy érzi, Önnek is hasznot hoznának az ABRAFOL zsákok?

Akkor a következőt javasoljuk:

1. Első lépésként jelezze nekünk érdeklődését itt és most! Nem kell ajánlatkérő levél megfogalmazásán gondolkodnia, csak a lenti mezőket töltse ki, és mi már tudjuk a dolgunkat!

 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Telefonszám:*
Milyen terméket szeretne ABRAFOLBA csomagolni:*
Visszahívást kérek:*

* required        

 

Az érdeklődés elküldése semmilyen kötelezettséggel nem jár. Adatait nem adjuk tovább harmadik személynek. Csak ABRAFOL-lal kapcsolatban fogjuk keresni. 2001. évi CVIII. törvény szerint minden levelünkben lehetőséget adunk a leiratkozásra, illetve telefonon is kérheti adatai törlését, ha nem kíván tőlünk több információt kapni

2. A következő munkanapon kollégánk telefonon megkeresi Önt és fel fog tenni néhány kérdést. Természetesen Ön is felteheti neki a kérdéseit.

3. Az ABRAFOL mérnöke személyesen felkeresi az Ön csomagolóüzemét.

4. Ingyenes mintával próbacsomagolást végzünk az Ön csomagológépén. Ha valami nem tökéletes, akkor azon módosítunk.

5. A sikeres bemintázás után, ha Ön is elégedett, akkor megkötjük a szállítási szerződést.

6. A szerződésben meghatározott ütemezés szerint pontosan szállítjuk a szükséges mennyiségű ABRAFOL terméket.

Gyártó: Foltrade Kft., Magyarország

Postacím: H-2233 Ecser, Pf. 18.
Tel: +36 29 336033    +36 20 204 9805   +36 20 978 9809   Fax:+36 29 336 037
E-mail: 
abrafol@mail.datanet.hu sales@abrafol.hu